Quantcast
Channel: Foci VB 2014 » Irán
Viewing all articles
Browse latest Browse all 4

Besicék szépen búcsúztak

$
0
0

Bosznia-Hercegovina és Irán csatája több szempontból érdekes lehetett. Egyrészt utoljára láthattuk az NB1 egyetlen VB-n szereplő játékosát, Besicet Brazíliában, másrészt Iránnak még volt esélye a továbbjutásra. Ehhez nyerniük kellett és a másik mérkőzésen pedig Nigériának kikapni, valamint a gólarányt is figyelni.

A mérkőzés viszonylag gyenge iramban kezdődött, nem voltak komolyabb helyzetek. Bosznia a becsületéért küzdött, na meg, hogy első világbajnokságukon győzelemmel búcsúzhassanak. A félidő közepén Dzeko egy pontos távoli lövéssel megszerezte a vezetést a bosnyákoknak, majd Irán a középkezdés után majdnem egyenlített, ám a felső léc megakadályozta őket a gólszerzésben. Iránnak változtatnia kellett, hiszen neki csak a győzelem lett volna elfogadható eredmény. A szünetig már nem tudtak gólt szerezni, de támadóbb szellemben játszottak.

A fordulás után egy ideig nem sok mindent láthattunk, Irán próbált gólt szerezni, de sikertelenül. Aztán a bosnyákok újra beköszöntek, ezzel már szertefoszlani látszottak az iráni remények, de 10 perccel a vége előtt sikerült szépíteniük. Ám hiába kezdtek bizakodni, Bosznia-Hercegovina szinte egyből válaszolt, így ezzel gyakorlatilag eldőlt, hogy Argentína és Nigéria lesz a csoport két továbbjutója. Több gól már nem esett a mérkőzésen, így az európai csapat 3-1-re győzött és első világbajnokságán 3 ponttal esett ki a csoportjából.

Iránban lehet hiányérzet, bár, ha azt nézzük, hogy a VB előtt mindenki lebecsülte őket, akkor szépen helyt álltak mind a három csoportmeccsen. Bosznia-Hercegovina is jól játszott Brazíliában, és ha Nigéria ellen a bíró rendesen vezeti a meccset, akkor ők ünnepelhették volna a továbbjutásukat.

 

BOSZNIA-HERCEGOVINA–IRÁN 3–1 (1–0)
Salvador, Arena Fonta Nova, 48 011 néző. Vezette: Velasco Carballo (spanyol)
Bosznia: Begovic – Vrsajevic, Sunjic, Spahic, Kolasinac – T. Susic (Salihovic, 79.), Besic, Hadzic (Vranjes, 61.), Pjanic – Dzeko (Visca, 84.), Ibisevic. Szövetségi kapitány: Safet Susic
Irán: Hagigi – Hosszeini, Montazeri, Szadegi, Puladi – Nekunam, Tejmurjan – Hadzsszafi (Dzsahanbahs, 63.), Dedzsagah (Anszarifard, 68.), Sodzsaei (Heidari, a szünetben) – Reza Gucsannedzsad. Szövetségi kapitány: Carlos Queiroz
Gólszerző: Dzeko (23.), Pjanic (59.), Vrsajevic (83.), ill. Gucsannedzsad (82.)

 

The post Besicék szépen búcsúztak appeared first on Foci VB 2014.


Viewing all articles
Browse latest Browse all 4

Latest Images

Trending Articles